Szeretnék felvetni egy két gondolatot, hogy miért érdemes a gabonák savas tartósításával foglalkozni.

            Szemestakarmányok tárolására a szakma több lehetőséget dolgozott ki. Én a hazai gyakorlatban az alábbi formákkal találkoztam:
                                               - szárítás utáni tárolás
                                               - hűtve tárolás
                                               - tartósítás (erről majd később)

Szárítással történő raktározás természetesen a legelterjedtebb hazánkban. A szántóföldről bekerülő szemes terményt, ha annak a nedvessége magasabb 12-13%-nál, szárítón keresztül engedik, ahol meleg levegővel fújják át. Ennek a műveletnek az lenne a lényege, hogy a levegő ne legyen túl meleg és ha magas a szem nedvesség tartalma akkor több menetben vonják el a vizet. A gyakorlatban itt kezdődnek a problémák a véleményem szerint. Gyakorlati tapasztalatom az, hogy amikor a betakarítás folyik nincs arra idő, hogy szép lassan kíméletesen szárítsák a terményt. A szántóföldről folyamatosan hordják a teherautók a terményt, ahogy a kombájnok azt le tudják aratni. A szárító kapacitása jóval alacsonyabb, mint ahogy a betakarítás üteme folyik, így a szárító toronynál feltorlódik a szemes. A szabad ég alatt lévő termény természetesen ki van téve a különböző időjárási kockázatoknak. A szárítóban dolgozó alkalmazott, hogy enyhítse az előbb említett feszültséget egy kicsit csavar a gázon (vagy az olajon), máris magasabb a szárításhoz felhasznált levegő hőmérséklete és gyorsabban vonja el a szükséges nedvességet. Ha gyorsabban halad a munka, akkor hol itt a probléma? A probléma azzal van, hogy a fúvatáshoz használt levegő magas hőmérséklete kárt tesz a termésben, így jelentősen veszíthet annak biológiai értékéből, amit már egyszer a szántóföldön megtermeltünk. Ez kész pazarlás. A magas hő hatására a szemben lévő fehérjék denaturálódhatnak ezzel csökkentve azok emészthetőségét a gazdasági haszonállatokban, így azok teljesítménye csökken, ami termelőnek gazdasági kárt okoz. Másrészt a magas hőmérséklet miatt a szemekben nagy feszültség alakul ki, így a betárolás különböző fázisainál azok elpattanhatnak és növelik a tört szem arányát. Személyesen tapasztaltam több alkalommal is, hogy a kukoricát olyan mértékben „megszárították”, hogy szinte üveges volt. Meggyőződésem, hogy azokban a szemekben nem csak a fehérjék, hanem egyéb tápanyagok is károsodtak (pl a szénhidrátok, vitaminok). Szintén gond lehet a szárítva tárolás során, hogy ha a levegő páratartalma túl magas. Ekkor a levegőből a szemek nedvességet vesznek fel, ami a penészek aktivizálódásához vezethet. A tárolás technológiájához hozzátartozik, hogy a terményeket időszakonként átmozgassák annak érdekében, hogy a problémás gócokat megszüntessék, ez természetesen emberi és anyagi erőforrásokat igénybe vesz.  A szárítok esetében további probléma, hogy a nagyrészük elavult, öreg és gazdaságtalan az energiafelhasználásuk.

Hűtve tárolással hazánkban eddig egyetlen helyen találkoztam (nyílván ez az én hiányosságom), ezért olyan nagy tapasztalatom nincs is ezzel a technológiával kapcsolatban. Ez az eljárás sokkal szimpatikusabb nekem, mint a szárítás. A hűtve tárolás során hideg levegőt áramoltatnak keresztül a terményen, csökkentve ezzel annak maghőmérsékletét így akadályozva meg a penészek szaporodást. A szellőztetés következtében csökken a szemek nedvességtartalma is. Ennek a technológiának szerintem két hátránya lehet: az energiaszükséglet és a technológiai fegyelem betartatás, mivel ha melegedésnek indul a termény rögtön újra át kell szellőztetni. De tudatlanságom ebben a témakörben a közeljövőben, majd igyekszem pótolni.